Növénytelepítés az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőben

Növénytelepítés az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőben

Amennyiben összevetjük a hazai élményfürdőket, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő - számos vízi élménye mellett - növényállományát tekintve egyedülálló Magyarországon.

Ezzel együtt az aqua parkok, fedett élményfürdők nemzetközi, kertészeti trendjeinek megfelelően idén az Aquaticum SPA munkatársai olyan növénytelepítési beruházás mellett döntöttek, amely tovább erősítheti a debreceni élményfürdő turisztikai vonzerejét.

A kivitelezés ez év márciusában valósulhatott meg. A munkálatok alatt mintegy 750 db, 22 féle növény került beültetésre a 2000 zsák (100 m3) friss virágfölddel telítettet ágyásokba. Az eddigi meglévő dús tropikus növényzet színes levelű és virágzó növényfajtákkal, talajtakarókkal egészült ki, amely kivételes esztétikai élményt nyújt a fedett vízicentrumba látogató fürdővendégeknek.

A telepítés idején többek között pálma-, liliom-, páfrány- és krotonféléket ültettek, de ezek mellett virágzó vitorlavirágok és orchideafélék is díszítik mostantól az élményfürdő belsejét.

Jöjjön el az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe és gyönyörködjön a megújult növényállományban, élvezze az önfeledt kikapcsolódás élményét medencéinkben, csúszdáinkon, szaunáinkban!